A strasbourgi plenáris ülésen 560:35 arányban megszavazott, még az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács jóváhagyására váró egyezség értelmében betiltják többek között a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat, és ezeket kizárólag fenntartható anyagokból lehet majd készíteni.
Azon termékeknél, amelyeknél még nem állnak rendelkezésre megfelelő alternatívák, a hangsúly elsősorban a használat korlátozásán lesz a tagállami intézkedések, a gyártókra vonatkozó követelmények, valamint a hulladékgazdálkodási előírások révén.
Kapcsolódó
Az EU tagországainak 2025-re gondoskodniuk kell az egyszer használatos műanyag flakonok legalább 25 százalékának újrahasznosításáról, 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, 2030-ra pedig ezeknek már 30 százalékban újrahasznosított anyagból kell állniuk. Emellett csökkenteniük kell majd a műanyag élelmiszertárolók és poharak használatát, ahogy előírhatják például azt is, hogy egyszer használatos műanyag termékeket ne lehessen ingyenesen kínálni.
Bizonyos termékeket pedig - például az egészségügyi betéteket, a nedves törlőkendőket és a léggömböket - világos és szabványos címkével kell majd ellátni, amely ismerteti, hogyan kell ártalmatlanítani a terméket, annak milyen káros hatása van a környezetre, és hogy mennyi műanyagot tartalmaz.
A dohányiparnak a jövőben viselnie kellene a cigarettacsikkek begyűjtésének, elszállításának és kezelésének költségeit. A csikk a második leggyakrabban eldobott, egyszer használatos műanyagszemét, egyetlen darab 500-1000 liter vizet tud beszennyezni.
Hölvényi György KDNP-s képviselő arról számolt be, hogy a javaslatok fontos lépést jelentenek az újrahasznosítási arány növelése és a hulladéklerakás csökkentése terén. A döntés jogtalanul büntetné azokat a közép-kelet-európai országokat, amelyek az uniós előírásoknak megfelelőn elkülönített hulladékgyűjtési rendszert alakítottak ki, ezért a magyar néppárti delegáció tartózkodott a szavazáson.
A megállapodást még a másik uniós társjogalkotó intézménynek, a miniszterek tanácsának is el kell fogadnia, ami várhatóan hamarosan megtörténik.
Szakértők szerint a tengerekben lévő szemét 85 százalékát világszerte műanyagok teszik ki. A mikroműanyagok a tüdőbe, az ételekbe is bejutnak, élettani hatásaik egyelőre ismeretlen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve