A burgonya ára kétszer olyan magas jelenleg Lengyelországban, mint egy évvel ezelőtt - adta közre a statisztikai hivatal (GUS) adatait a Rzeczpospolita. Ennek az élelmiszernek emelkedett a legjobban az ára a mezőgazdasági termék közül.
A most nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy 2018 decemberében egy tonna krumpliért 52,74 zlotyt kellett fizetni, azaz 75,2 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. Az adat váratlanul érte a statisztikusokat, mert a növekedés nagyja az utolsó pillanatra esett: decemberben 46 százalékkal drágult a krumpli novemberhez képest. Az ok a szárazság, amely az összes lengyel vajdaságot érintette.
Kapcsolódó
Hasonlóan jártak a német termelők is, ami megnehezíti a lengyeleknek, hogy a szomszédtól importáljanak burgonyát. Januártól októberig 21 százalékkal többet vettek, mint egy évvel korábban, ám az ár is nőtt, mégpedig 28,6 százalékkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve