A demokrata többségű szenátus vezetői kilátásba helyezték, hogy le fogják szavazni a képviselőházban 218-210 arányban elfogadott törvényjavaslatot, és a kongresszusi szavazás után két órával ez meg is történt: 59-41 arányban elutasították azt. A szenátusban az összes demokrata, két független és hat republikánus honatya szavazott ellene.
A dokumentum - alsóházi elfogadása után - a republikánus párt hivatalos álláspontjává vált az adósságplafon emelésével kapcsolatban hetek óta folytatott küzdelemben, amelyben ha nem születik meg a kompromisszum, az amerikai kormány augusztus 2-án (kedden) fizetésképtelenné válik.
Boehner pártja ultrakonzervatív tagjainak lázadása miatt csütörtök éjjel még kénytelen volt visszavonni a szavazásra beterjesztett tervezetet. A Tea Party mozgalom tagjai ugyanis a javaslatban szereplőknél jelentősebb megszorításokat akartak elérni. A házelnök a zendülők közül többeket azzal fordított ismét a maga oldalára, hogy megígérte: az adósságplafon egy újabb, jelentősebb emelése előtt a kongresszus olyan alkotmánymódosítást fogad el 2012 végig, amely előírja majd a költségvetés egyensúlyban tartását.
"Itt az ideje, hogy a kormány és az ellenkező oldalon ülő párt is letegyen valamit az asztalra" - jelentette ki John Boehner.
A Boehner-terv egy 10 éven át végrehajtandó, 917 milliárd dolláros kiadáscsökkentés fejében 900 milliárd dollárral emelné meg az adósságplafont, azzal, hogy jövőre egy jelentősebb deficitlefaragásról és adósságlimit-változtatásról kellene megállapodni.
A demokraták korábban mind az alkotmánymódosítás, mind pedig a kétlépcsős adósságplafon-emelés gondolatát elvetették. A nap folyamán korábban Barack Obama amerikai elnök sürgette, hogy a demokrata és a republikánus vezetők jussanak kétpárti kompromisszumra. Mint mondta, Boehner tervének nincs rá esélye, hogy törvényerőre emelkedjen.
A szenátus elutasítása után ismét a demokraták vezére, Harry Reid javaslata kerülhet előtérbe, amely 2400 milliárd dollárral emelné az adósságplafont és Obama elnök hivatali idejének végéig, 2013-ig rendezné a helyzetet.
A jelenleg 14,3 ezer milliárd dolláros szinten álló adósságplafon emelése nélkül a kormánynak választani kell majd, hogy a külföldi hiteltörlesztéseket, avagy a belföldi költségvetési kiadásokat kívánja-e teljesíteni. Ha a felek nem jutnak megállapodásra, az Egyesült Államok elveszíti az AAA kategóriájú hitelminősítését. A kudarc várható gazdasági hatását vetíti előre, hogy az amerikai tőzsde pénteken már hatodik napja csökkent.
Amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni az adósságplafon megemeléséről, az további jelentős esést hozhat a tőzsdéken és az eddiginél is nagyobb, pánikszerű keresletet okozhat a svájci frank illetve az arany piacán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve