A DEA információi szerint a mexikói drogkartellek óriási mennyiségben készítenek - és terítenek Észak-Amerikában - az Egyesült Államokban csak receptre adható, fentanilt tartalmaz gyógyszereket.
Az év első három hónapjában lefoglalt hamisított gyógyszerek 27 százaléka tartalmazott halálos dózisú fentanilt - idézte a DEA figyelmeztetését a Fox televízió.
"A fentanilt tartalmazó hamisított gyógyszerek egész sora és a fentanillal kevert heroin nagy mértékben felelős az évente ezrek halálát okozó opiátválságért" - mondta Uttam Dhillon, a DEA vezetője.
A fentanil szintetikus kábítószer, szakértők szerint százszor erősebb hatású, mint a morfium. Október közepén a The New York Times című lap oknyomozó riportban számolt be arról, hogy a DEA szakemberei a mexikói Tolucában találtak egy laboratóriumot, ahol "ipari mennyiségben" állítanak elő fentanilt.
A lap értesülései szerint azonban a legtöbb hamisított gyógyszert nem a drogkartellek állítják elő Mexikóban, hanem több tízezernyi laboratórium Kínában. Az amerikai külügyminisztérium szerint Kínában több száz ezer kisüzem vagy laboratórium gyárt hamisított gyógyszereket, köztük fentaniltartalmúakat is. 2016-ban ezek a laboratóriumok több mint 100 milliárd dolláros profitot termeltek gyógyszereik illegális egyesült államokbeli árusításával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve