A Greenpeace egy közelmúltban megjelent tanulmányban kifejtette, hogy ha a hústermelés tényleges bekerülési költségét vennék figyelembe (a környezeti károkkal együtt), akkor a sertéshús átlagos árát 100, a marhahúsét pedig 52 százalékkal meg kellene emelni - idézi a kutatást az agroinform.hu
A szakértők szerint ugyanis nemcsak a termelésre fordított direkt kiadásokat kell figyelembe venni, hanem a kiváltott környezeti (talajok kizsigerelése, a levegő és a vizek elszennyeződés stb.) és egészségi károkat, illetve az azok helyreállításának költségeit is.
Németországban a marha- és sertéshús fogyasztása becslések szerint 5,91 milliárd euró értékű, úgynevezett "külső költséget" generál. Az aktivisták helytelenítik egyes szupermarketek irreálisan alacsony, vevőcsalogató árait is, mivel az így okozott bevételkieséseket más vevőknek kell megfizetniük.
Kapcsolódó
A környezeti- és klímakárok által generált külső költségek elkerülése, illetve mérséklése érdekében a jogi szabályozásnak következetesen fel kell lépnie a káros kibocsátások csökkentése és a vízvédelem érdekében. A húsra kivetett adók, pl. a CO2-illeték vagy a differenciált értéktöbbletadó segítségével érvényesíteni lehetne "a károkozó fizet" elvet, és korrigálhatók lennének a fogyasztók felé érkező félrevezető jelzések.
A biohúsok külső költségei a hagyományosan előállítottakénál alacsonyabbak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve