Az alkotmányvédelmi hivatal elnöke ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt. Most azonban hosszú interjút adott az állami tévécsatornának és kifejtette, hogy a német belbiztonsági szervek értesülései alapján joggal állítható, hogy Moszkva ismét beveti a hidegháborús módszereket a nyugati lakosság félrevezetésére.
Ezek között - természetesen a legfejlettebb technikai adottságokat, így az internet által kínált lehetőségeket is igénybe véve - hazugságkampánnyal, lélektani eszközökkel és kulcsfontosságú szervezetekbe történő beépüléssel igyekszik a saját előnyére alakítani a közhangulatot a két küszöbön álló tartományi, majd pedig szeptemberben az országos választás előtt.
Hans-Georg Maassen szerint Moszkvában a kémszolgálat külön részleget létesített a Németországgal szemben végrehajtandó akciókra.
Az alkotmányvédelmi hivatal elnöke egyik forrásként az orosz titkosszolgálat egy nemrég Nyugatra menekült magas rangú tisztjét említette, aki fontos és részletekbe menő értesüléseket közölt a moszkvai KGB utódszervezetében, az FSZB-ben alighanem Vlagyimir Putyin elnök jóváhagyásával kidolgozott tervekről.
Hans-Georg Maassen ezzel kapcsolatban emlékeztetett az amerikai elnökválasztási kampány során napvilágra került hamis hírekre, de utalt arra is, hogy Ausztria törvényhozásában is riadalmat keltettek egyes képviselőkkel szemben elterjedt és minden jel szerint Oroszországból származó rágalmak.
Kiváltképpen az internet révén indított manipulációs hadjárat fontos részeként említette az időpont megválasztását, amikor az állam vezető tisztségeire legesélyesebb politikusoknak már nincs idejük a hírnevük sárba tiprását célzó híresztelések megcáfolására - olvasható a portálon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve