A gazdasági minisztérium szerdán közzétett legfrissebb, őszi előrejelzése szerint jövőre 1,9 százalékkal nő a német hazai össztermék (GDP) az eddig várt 1,6 százalék helyett.
A kormány egyebek között azzal számol, hogy a lakossági fogyasztás idén 1,8 százalékkal, jövőre 1,6 százalékkal bővül, miközben az állami kiadások idén 1,6 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal nőnek. A legújabb becslés szerint a belső fogyasztási idén 2,2 százalékkal, jövőre 2,1 százalékkal nő.
A kormány idén 1,8 százalékos, jövőre 1,6 százalékos inflációval számol. (A románok előzik a magyarokat.)
A munkanélküliek száma idén 2,54 millió lesz, ami 2,47 millióra csökken 2018-ban a német kormány legújabb hivatalos előrejelzése szerint. Eközben a foglalkoztatottak száma 44,3 millióról 44,8 millióra bővül.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett legújabb globális előrejelzésében az szerepelt, hogy a német GDP idén 2 százalékkal, jövőre 1,8 százalékkal nő. Mindkét év esetében 0,2 százalékponttal javítottak júliusi előrejelzésükhöz képest az IMF-jelentés összeállítói.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve