Az Egyesült Államokban van ugyan egy-két aktívan beruházásokat végző cég, a német középvállalatok körében azonban úgy általában jóval nagyobb a vállalkozó kedv. A német vállalatoknak 20 százaléka, az amerikai vállalatoknak pedig 16 százaléka tette meg az első lépéseket a negyedik ipari forradalom, a termelés és a szolgáltatások digitalizációja feltételeinek a megteremtése felé. A német vállalatoknak a fele dolgozta ki az új követelményeknek megfelelő üzleti koncepcióját és nyolcvan százalékuk érzi magát felkészültnek a változások feldolgozására. Az amerikai vállalatok hetven százalékának viszont még elképzelése sincs róla, hogyan hasznosíthatná a digitalizáció által kínált lehetőségeket termelési folyamatában.
A felmérés szerint az amerikai és a német cégek egyaránt forgalmuk 7-9 százalékára becsülik a digitális váltás kezdeti lépéseinek beruházás igényét. A német vállalatok viszonylag magas aktivitásának az oka a középvállalati réteg kiterjedtségében keresendő. A kisebb vállalatok Németországban kifejezetten jó tőkeerővel rendelkeznek, eezeket a cégeket pedig a magas bérköltségek és statikus munkaerőpiaci helyzet viszonylag hamar arra kényszerítette, hogy automatizálási lehetőségek után nézzenek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve