Alexander Winterstein a brüsszeli testület sajtóértekezletén elmondta, hogy az eredetileg tervezett nyolc állam - Ausztria, Bulgária, Franciaország, Görögország, Málta, Németország, Olaszország és Spanyolország - mellett az utóbbi két napban Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Svédország és Szlovénia is jelezte részvételi szándékát.
"Nyolc országgal kezdtünk, mára tizenhat jelezte, hogy részt venne ezen az informális ülésen" - közölte. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a találkozó nyitott minden tagállam előtt, de nem kötelező részt venni rajta, minthogy a jelenlévők nem fognak döntéseket hozni. Hozzátette, az egyeztetés után nem várható sajtótájékoztató, az egyes országok állam- illetve kormányfői azonban nyilatkozhatnak.
Kapcsolódó
A visegrádi államok - köztük Magyarország - csütörtökön tudatták, hogy nem kívánnak részt venni a találkozón.
A vasárnapi megbeszélést Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta össze szerdán, noha azt is bejelentette, hogy nem ő kezdeményezte az egyeztetést, hanem egyes tagállamok, amelyeket nem nevezett meg. Az ülés célja hogy "európai megoldásokat" keressenek a migráció kérdésére az uniós vezetők jövő csütörtökön kezdődő rendes csúcstalálkozója előtt.
Szakértők szerint a jövő heti, egyébként számos más nehéz kérdést is felölelő EU-csúcs legfontosabb és legmegosztóbb témája a migrációs és menekültpolitika lesz.
Brüsszelben kevés esélyt látnak arra, hogy a tagállami vezetőknek sikerül kompromisszumra jutniuk az úgynevezett dublini menekültügyi rendszer reformjáról.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve