Változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve -0,5 százalékos szintje - közölte szeptemberi kamatdöntő ülését követően az ECB.
Ha nem erősödött volna meg az euró annyira, amennyire a dollárral szemben, akkor a szeptemberi kamatdöntés egy átugorható esemény lett volna - áll az ING kitekintőjében. Azonban az, hogy egy euró, már 1.20 dollárt ér látszólag elgondolkodtatja az Európai Központi Bank döntéshozóit.
Ahogy sok területen, az eurózónában is gondot okoz, hogy elmaradt a kívánt, 2 százalékot közelítő szinttől az infláció, ami most még távolabb eshet a dollár gyengülése miatt, amit az amerikai gazdaság pillanatnyi nehézségei okoznak.
Megnézve a nagy nemzetközi befektetési bankok, mint az ING, vagy a Nordea előrejelzéseit, nem volt egyértelmű várakozás, hogy tényleges lépéseket is tesz az ECB, vagy csak Christine Lagarde elnök szóban igyekszik az árfolyamokat stabilizáló üzeneteket küldeni.
A sajtótájékoztató magyar idő szerint 14:30-kor kezdődik, beszámolunk róla.
Sikerült az ECB-nak felhajtást okozni azzal, hogy szeptember elején Philip Lane, a bank vezető közgazdásza kijelentette, hogy az európai jegybank számra fontos az árfolyam. A központi bankoktól ez szokatlan, ahogy a Magyar Nemzeti Bank esetében is bevett iránymutatás, hogy az árfolyamokat a piac irányítja, a jegybank számára az infláció az elsődleges.
Most azonban ez is napirendre került, és ebbe a megjegyzésbe látszólag sok mindent belelátnak a piaci szereplők. Ha hatékony a nyomás, akkor vagy bejelent konkrét intézkedéseket az ECB, vagy Lagarde legalábbis szóban megpróbálja helyreállítani az egyensúlyt.
Az ING legújabb előrejelzése szerint a vírushelyzet, és az őszi amerikai elnökválasztás miatt az euró-dollár árfolyam 1,25 körül alakulhat év végére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve