A kormányzótanács, a piaci várakozásokkal összhangban, változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.
Az ECB közleménye szerint a kormányzótanács az előző, szeptemberi kamatdöntéshez hasonlóan, továbbra is arra számít, hogy a bank irányadó kamatai legalább 2019 nyaráig a jelenlegi szinten maradnak, mindenesetre addig, ameddig szükséges annak a biztosításához, hogy az infláció középtávon továbbra is tartósan a 2 százalék alatti, de ahhoz közeli legyen.
Kapcsolódó
A hagyományostól eltérő monetáris politikai intézkedéseket illetően a kormányzótanács 2018. december végéig az új, a szeptemberi döntés után bejelentett módon, azaz havi 30 milliárd helyett 15 milliárd eurós nettó eszközvásárlást hajt végre az erre szolgáló programban (APP); valamint annak függvényében, hogy a beérkező adatok megerősítik-e a középtávú inflációs várakozásokat. A nettó eszközvásárlás ezután befejeződik.
A kormányzótanácsnak az a szándéka, hogy az APP-ben vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést a nettó eszközvásárlás befejezése után hosszabb időszakon keresztül, illetve ameddig szükséges, újra befekteti annak érdekében, hogy megmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.
Képünk forrása: ECB
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve