Moszkvában a maszktilalom eltörlése korábbi bejelentés szerint májusra várható - írja az MTI moszkvai tudósítója.
Oroszországban eddig mintegy 2,2 millió embert oltottak be a Covid-19 ellen. A védőoltás mindkét komponensét több, mint 1,7 millió ember kapta meg - mondta Gyenyisz Logunov, az első orosz vakcinát, a Szputnyik V-t kidolgozó Gamaleja Intézet tudományos igazgatóhelyettese egy szerdai moszkvai tanácskozáson.
Logunov szerint a beoltottak közül mindössze mintegy 300 ember fertőződött meg az új koronavírussal, ami 0,016 százalékot jelent. Az optimista forgatókönyv szerint a nyár közepéig végre lehet hajtani a lakosság átoltásának alapvető részét, aminek köszönhetően az immunitással rendelkezők aránya eléri majd a 70 százalékot. A pesszimista verzió szerint az átoltás fő szakaszával csak az ősz elejére végezhetnek.
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes hétfőn arról tájékoztatott, hogy az oltóhelyek száma 3655-re emelkedett Oroszországban. A Szputnyik V és az EpiVacCorona típusú vakcinából eddig több mint 8,62 millió adagot gyártottak, és ezek közül 5,3 milliót el is osztottak az egészségügyi intézmények között.
Oroszországban szerdára meghaladta a négymilliót a kimutatott koronavírus-fertőzések száma, a napi növekmény ugyanakkor nem érte el a 15 ezret és október 17. óta a legalacsonyabb értéket mutatta.
A kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 14 494-gyel 4 012 710-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 418 115-re csökkent, a halálos áldozatoké pedig 536-tal 78 134-re, a felépülteké pedig 22 575-tel 3 516 461-ra emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 105,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 284 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 643 514 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve