Akkora a fővárosi és a Pest-megyei kórházi belgyógyászatok a leterheltsége, hogy az országos tiszti főorvos átmenetileg fölfüggesztette az ilyen osztályokkal rendelkező kórházak területi ellátási kötelezettségét - írja a Népszava a birtokába került dokumentum alapján. Keddtől az intézkedés visszavonásáig mintegy 15 intézmény köteles fogadni a fővárosi és a Pest-megyei belgyógyászati betegeket.
A mentőszolgálatnak kell megtalálni, hol van hely a páciens fogadására. Így könnyen elfordulhat, hogy egy csepeli magas vérnyomásos beteget a környékbeli intézmények telítettsége miatt Ceglédig vagy Vácig is elvisznek majd a mentők. Ha egyetlen üres ágya sem maradt az intézményeknek, a saját területi betegeiket ebben az esetben sem utasíthatják el.
Kapcsolódó
Falus Ferenc egykori tiszti főorvos szerint nem történik egyéb, mint amit napok óta tudunk, hogy a helyhiány miatt összevissza küldözgetik a betegeket, mert vagy nincs hely, vagy nem az intézmény körzetéhez tartozó területen él az illető. "Botrány, hogy a kormány a járvány legsúlyosabb heteiben szervezi át az egészségügyet" - tette hozzá. Szerinte ennek a kormányzati lépésnek legalább annyi, ha nem több áldozata lehet, mint magának a Covidnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve