Összesen 86,5 milliárd forint támogatást osztott ki egyedi döntésekkel a kormány az év elejétől december közepéig - írta a Mfor a hivatalos adatokat idézve. Ezekkel hazánkban beruházást tervező vállalatok projektjeit támogatták.
Ez új rekord: az eddigi csúcsév 2017 volt, amikor 71 milliárd forint adtak a cégeknek. A harmadik helyen 2016 áll majdnem 64 milliárd forinttal. Az egymást követő Orbán-kormányok 2010 óta összesen 346 milliárd forinttal támogatták a cégeket, amelyek több mint 45 ezer új munkahelyet hoztak létre.
A támogatott beruházásoknak köszönhetően idén 8761 embernek tudnak állást biztosítani, ami szintén rekord. Ugyanakkor miközben a támogatási összeg majdnem 22 százalékkal haladja meg a 2017-est, az új állások száma csak 1,7 százalékkal több az elmúlt évnél.
A támogatások és a munkahelyek hányadosa, hogy a kormány idén 9,8 millió forintot adott minden egyes új munkahelyért. Ennél magasabb fajlagos támogatást csak 2016-ban osztottak ki, akkor kicsivel több mint 11 millió forint jutott egy új munkahelyre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve