Minderről Anton Morozov orosz parlamenti képviselő beszélt, miután Phenjanban járt és nem örült annak, amit látott - írj a portál.
"Még matematikai számításokat is mutattak nekünk, amelyek meggyőződésük szerint bizonyítják, hogy a szóban forgó rakéta képes elérni az Egyesült Államok nyugati partját. Ha jól értettük, akkor a közeljövőben el akarnak indítani egy újabb, nagy hatótávolságú rakétát. Meglehetősen háborús hangulatban vannak" - jelentette ki az orosz alsóház nemzetközi ügyekért felelős bizottságának tagja.
Kapcsolódó
"Ebben a helyzetben természetesen minden érintett félnek a lehető leggyorsabban be kell avatkoznia, hogy megelőzhető legyen egy nagy volumenű katonai akció" - tette hozzá.
Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő Washingtonban úgy nyilatkozott a Reutersnak: vannak arra utaló jelek, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletre készül, mégpedig a Koreai Munkapárt megalapításának október 10-ei évfordulója körül. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy magas rangú elemzője is így vélekedett.
Címlapkép: AFP
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve