Herbert McMaster az ABC televízió Ez a hét című, szokásos vasárnapi politikai vitaműsorának adott interjújában fejtette ki álláspontját. McMaster leszögezte, hogy "a fenyegetés természetétől függ az", hogy önmagában egy fenyegetésre Washington katonai választ adjon. Hozzátette, hogy "nagyon, nagyon veszélyesnek" ítéli Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok valamennyi válaszlépését a térségben lévő szövetségeseivel szorosan együttműködve teszi meg.
A nemzetbiztonsági tanácsadó emlékeztetett arra, hogy Washington lényegében az 1953-ban megkötött fegyverszünet óta készül a Koreai-félszigeten a helyzet eszkalációjára - írja az MTI. A három évig tartó koreai háború 1953 júliusában a Panmindzsonban megkötött fegyverszüneti egyezménnyel ért véget, és a felek azóta sem kötöttek békeegyezményt.
Az 1953-as és a mostani helyzet között párhuzamot vonva McMaster megállapította: "a különbség az, hogy most a veszély nagyobb, és minden egyes nappal, minden egyes rakétakísérlettel növekszik". A tanácsadó ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a harcias retorika ellenére sem nőtt meg drámaian egy háború kirobbanásának veszélye. "Nem vagyunk közelebb a háborúhoz, mint egy héttel ezelőtt. De közelebb vagyunk hozzá, mint egy évtizeddel ezelőtt" - mondta. (A kínai elnök beszélt Trumppal Észak-Korea ügyében.)
Herbert McMaster utalt Henry Kissinger volt külügyminiszternek a The Wall Street Journal című lapban a hétvégén megjelent véleménycikkére, és egyetértett a politikussal abban, hogy az Egyesült Államok - és a világ is - harminc éven keresztül halogatta az észak-koreai viselkedésre adott megfelelő választ, és ennek következtében az ázsiai kommunista ország fegyverkezési programja csak felgyorsult.
Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a Fox televízióban szintén azt hangsúlyozta, hogy azonnali háborús veszély nincs. "De ne tévedjünk, a nukleáris rakétával történő támadás egyre növekvő veszélye valóban nagyon komoly fenyegetést jelent" - tette hozzá. A CIA-igazgató szerint lehet számítani újabb észak-koreai rakétakísérletekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve