Az orosz jegybank kedden ismertetett adatai szerint az orosz tartalékszint 428,59 milliárd dollár volt október végén. Ez 25,65 milliárd dollárral alacsonyabb szeptemberhez képest, amikor a tartalékszint szerényebben, 10,988 milliárd dollárral apadt.
Oroszország arany- és devizatartaléka tavaly november óta folyamatosan csökken. Tavaly novemberben 524,3 milliárd dollárt tett ki az orosz arany- és devizatartalék, ami azóta közel 96 milliárd dollárral mérséklődött.
Aukció sincs
A héten is elmarad az orosz kötvényaukció, amelyet eredetileg szerdára hirdettek meg. A pénzügyminisztérium ezúttal is a "kedvezőtlen piaci feltételekkel" indokolta a lépést.
A minisztérium ezzel már az ötödik egymást követő héten törölte az aukciót. Ezt megelőzően három hétig voltak aukciók, amelyek egy kilenc hetes árverési szünetet követtek. A pénzügyminisztérium attól tart, hogy csak drágán tudná értékesíteni adósságpapírjait, ezért fújta le a szerdai árverést.
Július közepéig Oroszország 194 milliárd rubelnyi (1 rubel mintegy 5,33 forint) adósságpapírt adott el, ami mintegy fele az idei évre tervezett 435 milliárd rubelnek. Ezután kilenc hét kihagyás után három hét alatt 35 milliárd rubelért sikerült értékesíteni kötvényeket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve