Vizsgálatunk azt mutatja, hogy Európában nő az emberkereskedők áldozatainak száma, akiket borzalmas körülmények között dolgoztatnak - emelték ki a 2017-re vonatkozó értékelésben.
A munkaerő kizsákmányolása Belgiumban, Cipruson, Georgiában, Nagy-Britanniában, Portugáliában és Szerbiában is az "emberkereskedelem elsődleges formájává" lépett elő, de a növekvő trend minden egyes vizsgált államban megfigyelhető.
A jelentés szerint az azonosított áldozatok többsége férfi, noha nők és gyerekek is érintettek, a bevándorlók pedig különösképpen ki vannak téve a kizsákmányolás veszélyének - írta az MTI.
Kapcsolódó
A férfiakat elsősorban a mezőgazdaságban, az építőiparban és a halászatban dolgoztatják, a nők pedig leggyakrabban háztartási és gondozási feladatokat látnak el. Utóbbiak közül sokakat egyszerre munkacélú és szexuális kizsákmányolásnak is áldozatai.
Keveseket ítélnek el emberkereskedelem miatt, a hivatalos adatokat pedig rendszerint alábecsülik, így nem adnak megfelelő képet a probléma valós mélységéről.
Az áldozatok gyakorta vonakodnak a hatóságokhoz fordulni, mivel félnek a kitoloncolástól vagy a bűnözői hálózatok bosszújától. Nagyon ritkák az elkövetők elleni vádemelések és ítéletek - hangsúlyozta Siobhán Mullally, a GRETA elnöke.
Több ország már eddig is fontos intézkedéseket hozott meg ezen a téren, számos másikban azonban még jelentős reformokra lenne szükség. Hozzátette, a visszaélések felszámolása érdekében a hatóságoknak szorosan együtt kell működniük a civil szervezetekkel, a szakszervezetekkel és a magánszektorral.
Fotó forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve