Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége, a National Association of Realtors (NAR) szerdán közölte, hogy az aláírt szerződések számára alapozott index értéke 106,2 pontra süllyedt a júniusi 107 pontról. Tavaly júliushoz képest 2,3 százalékos csökkenést mértek, egy éve még 108,7 ponton állt az index értéke.
A NAR minden hónapban közzéteszi a folyamatban levő lakásértékesítések statisztikáját, amely a használt lakásokra kötött adásvételi szerződések számát mutatja. A tényleges adásvétel általában egy-két hónappal követi a szerződéskötést.
Kapcsolódó
Lawrence Yun, a NAR vezető közgazdásza az adatokat kommentálva rámutatott, hogy az utóbbi évek szűkös kínálata a munkahelyek erős növekedésével párosulva végül annyira felhajtotta az árakat, hogy egyre több potenciális vevő nem talál magának olyan ingatlant, amelyet meg tudna venni. A megfizethetőség immár komoly kihívást jelent, mivel kevés házat árulnak 250 ezer dolláros ár alatt, ráadásul a jelzáloghitel-kamatok is jelentősen emelkedtek az elmúlt évben.
Yun ugyanakkor megjegyezte, fontos látni azt is, hogy milyen nagy mértékben megerősödött az ingatlanpiac a pénzügyi és gazdasági világválság mélypontjához képest. Az utóbbi évek stabil gazdasági növekedésének, valamint a biztonságos hitelezésnek és a szabályozás reformjának köszönhetően történelmi mélypontja körül mozog az árverések száma, a rekordnagyságú ingatlanárak pedig háztartások millióinak segített jelentős vagyont felhalmozni.
Képünk forrása: StockSnap.io
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
