Oroszország egyáltalán nem segít nekünk az Észak-Koreával kapcsolatos válság megoldásában - magyarázta Trump, aki az 53 perces interjúban arról beszélt, hogy szerint kevés értelme van Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tárgyalásokat folytatni.
"Nem vagyok biztos abban, hogy a tárgyalásoknak bármi érdemi eredménye lenne. Már 25 éve zajlik egyeztetés, és sorra kihasználták korábbi elnökeinket" - vélekedett az amerikai elnök dacára annak, hogy korábban nem zárta ki a közvetlen tárgyalások lehetőségét.
Kapcsolódó
Utóbbi kijelentése azért is meglepő, mert bár a kommunista rezsim vezetőjével rendre odaszólnak egymásnak, de Phenjan épp elkezdte a békülést: szerdán jelentették be, hogy Észak-Korea és Dél-Korea közösen vonul fel az olimpiai játékokon. Ez pedig épp az enyhülés jele.
A fotó forrása: AFP/Joseph Lago.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve