A francia sajtóban megjelent hírek szerint a brit-francia páros "pár tízmillió eurót" szán az előzetes tanulmányok elkészítésére, az új generációs gép első példányát pedig a francia Dassault és a brit BAE Systems repülőgyártók közösen fogják kifejleszteni a következő nyolc évben.
A mostani szándéknyilatkozat valójában a két ország között 2010 novemberében megkötött, Lancaster Hause nevet viselő, hosszú távú stratégiai együttműködést célzó megállapodás első konkrét megvalósítását jelenti. Két évvel ezelőtt ugyanis a britek és a franciák abból a felismerésből kiindulva döntöttek a kooperáció mellett, hogy saját forrásból már nem képesek biztosítani katonai erejük fenntartását.
A Lancaster Hause megállapodás tucatnyi együttműködési területet jelölt ki, amely a közös repülő mellett új generációs drónok, rakéták kifejlesztését, illetve a katonai nukleáris létesítmények közös karbantartását is felöleli. A már említett pilóta nélküli repülők mellett a Dassault - BAE Systems párost a jövő generációs kém drónok biztonságával kapcsolatos tanulmányok elkészítésével is megbízták.
Mindezzel párhuzamosan a britek és a franciák egy helikopterről indítható, hajó elleni rakétaprogramot is el akarnak indítani, ennek kidolgozásával az európai EADS, a már említett BAE Systems és az olasz Finmeccanica által közösen tulajdonolt MBDA céget bízták meg, a program költsége értesülések szerint mintegy 200 millió euróra rúg.
A britek egyébként egy francia kezdeményezésű, páncéltörő, új generációs rakéta kifejlesztése iránt is érdeklődnek, de a közös tervek között szerepel egy olyan robot megépítése is, amely a hadihajók elleni aknák felderítésére szolgál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve