A kétoldalú viszonyról és a regionális témakörökről szóló tárgyalásokat követően Putyin kijelentette, hogy egyiptomi hivatali partnerével együtt támogatja a szíriai rendezési folyamatot és sürgette, hogy a szíriai alkotmányozó bizottság mielőbb kezdje meg munkáját Genfben. Mindketten nagy figyelmet fordítottak az Idlíb tartományban kialakult helyzetre, ahol a feszültségcsökkentési övezetben nagyszámú kormányellenes fegyveres gyűlt össze, akik megpróbálhatnak a szomszédos országokba távozni.
Moszkva és Kairó továbbra is közösen keresi a líbiai válság megoldásának, valamint annak lehetőségét, hogy helyreállítsák az észak-afrikai ország szuverenitását és területi épségét. Mind Oroszország, mind Egyiptom síkraszáll a közvetlen palesztin-izraeli párbeszéd újrafelvétele mellett, az ENSZ BT határozataiban és az arab békekezdeményezésben rögzített elvek alapján - mondta az orosz vezető.
Szíszi elégedettségét fejezte ki az orosz-egyiptomi kapcsolatokban az elmúlt négy év során elért haladás következtében. Méltatta ed-Dabaában megépítendő nukleáris erőműről és a Port Szaídtól keletre, a Szuezi-csatorna-projekt keretében létrehozandó új orosz ipari övezetről az elmúlt esztendőkben megkötött megállapodásokat.
Putyin elmondta, hogy a felek törekedni fognak az orosz városok és az egyiptomi tengerparti üdülőhelyek közötti charterjáratok mielőbbi újraindítására. Moszkva és Kairó között áprilisban újították fel a közvetlen rendszeres légiközlekedést, rámutatva, hogy az egyiptomi fél ígéretet tett a járatok biztonságának szavatolására. (A két ország közötti légiközlekedés azt követően szakadt meg, hogy terroristák 2015 novemberében a Sínai-félsziget fölött felrobbantották a Kogalimavija légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó járatát, fedélzetén 217 főnyi utassal és személyzettel.)
Putyin, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, elmondta, hogy a felek megvitatták a haditechnikai együttműködés perspektíváit.
A két ország külügyminisztere a két államfő jelenlétében memorandumot írt alá a diplomáciai tárcák közötti kölcsönös megértésről és stratégiai politikai konzultációról - írta az MTI.
A kép forrása: StockSnap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve