Átmenetinek tartja az euróövezeti infláció számos hajtóerejét az Európai Központi Bank (EKB) elnöke Christine Lagarde, és véleménye szerint ezek a rendkívüli hatások jövőre már el fognak csitulni.
A fogyasztói árak emelkedésének az üteme gyorsabbnak bizonyult a vártnál azzal párhuzamosan, ahogy megindult az euróövezeti gazdaság kilábalása a járványvédelmi zárlat miatt kialakult visszaesésből. Az EKB döntéshozói közül ezért jónéhányan azon a véleményen vannak, hogy az infláció jövőre is jóval az EKB 2 százalékos célja felett lesz, amelyhez a monetáris politikai döntéseit igazítja.
Kapcsolódó
A CNBC tévécsatornának adott interjúban azonban az EKB elnöke, Christine Lagarde az áremelkedésért nagyrészt a termelőipar beszállítói láncaiban jelentkező fennakadásokat tette felelőssé és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az infláció jövőre már stabilizálódni fog.
Jövőre már az árak stabilizálódására számítunk, mert az áremelkedést kiváltó tényezők csak átmenetiek - fogalmazott. az elnök, aki azt is mondta, hogy "ha pontosan megvizsgáljuk az okokat, a tényezők többsége az energiaárakhoz köthető" .
Úgy véli, hogy a helyzet stabilizálódni fog, mihelyt az ipar megtalálja új beszállítói forrásait. Ugyanakkor: a magasabb energiaárak tartósnak bizonyulhatnak, mert részben a megújítható forrásokra való átállással hozhatók összefüggésbe. A "frontvonalak" azonban meg fognak mozdulni, mihelyt szűkösebbé válik a munkaerőpiaci helyzet - mondta Lagarde, hozzátéve, hogy ezen a területen bőven van még mit tenni, hiszen még legalább egymillióval többen vannak munka nélkül, mint a vírusválság előtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve