Az amerikai diplomácia vezetője a hét első felében vírusos gyomorfertőzés miatt lemondta e heti marokkói látogatását. Szombaton azután elvesztette eszméletét, elesett, és agyrázkódást szenvedett. A hírügynökségek szerint később magához tért, és most otthonában vizsgálják őt az orvosok. Azt ajánlották a politikusnak, hogy a jövő héten csak otthon dolgozzon. Az ájulás vélhetően azért következett be, mert szervezete a vírusos fertőzés miatt kiszáradt.
Hillary Clinton a "szíriai nép barátai" nevű országcsoport negyedik külügyminiszteri találkozóján vett volna részt Marrákesben, de az amerikai külügyminisztérium már a hét elején jelezte, hogy betegsége miatt elhalasztani kényszerül a Marokkót, majd Tunéziát és az Egyesült Arab Emírségeket érintő körútját.
Az amerikai diplomácia vezetője betegsége miatt várhatóan nem vesz részt a jövő hétre tervezett kongresszusi meghallgatáson, amelyen be kellene számolnia a szeptember 11-én a bengázi amerikai főkonzulátus ellen elkövetett, az amerikai nagykövet halálával járó merénylet részleteiről.
Annak ellenére, hogy Barack Obama megnyerte a választásokat, a hatvanöt éves Clinton már jelezte, hogy az elnök második mandátuma idején nem kíván posztján maradni. Várhatóan januárban távozik hivatalából.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve