"A kínai turisták számának gyorsabb növekedésével számolunk idén, egyebek között a Prága-Peking közvetlen légi járat bevezetésének eredményeként" - mondta Markéta Vogelová, a Czech Tourism vezetője. A kínai vendégek nagyobbik része jelenleg más európai országból utazik Csehországba. A Kínából közvetlenül Prágába érkező turisták száma tavaly 50 ezret tett ki, ami éves szinten 46 százalékos növekedés.
Prágát tavaly szeptember óta köti össze közvetlen légi járat Pekinggel, és az idén két újabb közvetlen járat indítását tervezik. A cseh illetékesek erre alapozzák a kínai turisták számának várt gyorsabb növekedését. Az utóbbi három év alatt megduplázódott a Csehországba látogató kínaiak száma, ők adták a külföldi vendégforgalom 3,4 százalékát. A kínaiak átlagosan 1,66 éjszakát töltenek a cseh kereskedelmi szálláshelyeken, ezzel a küldő országok sorában Kína a 12. helyen áll.
Ugyanakkor a cseh kiskereskedelem számára a kínaiak nagyon fontosak, mert a rövid idő alatt is bőkezűen költekeznek, tavaly az EU-n kívüli országokból Csehországba érkező turisták közül ők költötték a legtöbbet. Míg 2014-ben ebben a szegmensben 14 százalék esett a kínaiakra, tavaly már a költekezés 25 százaléka. Az orosz turisták részesedése ugyanakkor a 2014-es 44 százalékról 24 százalékra esett vissza tavaly. Az adóvisszatérítéssel foglalkozó Global Blue társaság szerint egy kínai naponta tavaly 19 712 koronát (221 ezer forint) költött el Csehországban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve