Az adatokat a csatorna az urnazárás, este hét óra után hozta nyilvánosságra. A közel ezer választó megkérdezésén alapuló felmérés szerint Pahor a voksok 56,2 százalékát, legesélyesebb ellenfele, a szintén függetlenként induló baloldali Marjan Sarec a szavazatok 22,5 százalékát szerezte meg.
Az említett két jelölt mellett Romana Tomc, a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) jelöltje 10,5 százalékot, míg Ljudmila Novak az ellenzéki Új Szlovénia (NSI) jelöltje 5,4 százalékot szerzett.
A másik öt jelölt nem érte el az egy százalékot.
Amennyiben a hivatalos eredmények igazolják a felméréseket, nem kell második fordulót tartani.
Az első hivatalos részeredményeket várhatóan késő este hozzák nyilvánosságra.
A vasárnapi szavazáson 1,7 millió szlovén állampolgár adhatta le voksát, a részvétel 16 órakor mindössze 32 százalékos volt.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve