Noha a Liv-Ex bortőzsde Fine Wine 50-es listája továbbra is csökkenő tendenciát mutat, akadnak borok, amikre minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozik. Persze nem mindegy, hogy ki és hol kínálja azokat megvásárlásra, múlt hétvégén azonban láthatóan minden összejött. A Christie's három napon át tartó aukcióján összesen több mint 9 millió dollár értékben vásároltak különféle ritka és értékes borokat a befektetők.
Az aukció sztárja egy meglepően fiatal, mindössze 35 éves bor volt. Az 1978-as Romanée-Conti Grand Cru végül 476 280 dollárért (105 millió forintért) kelt el, igaz ezért nem egy palackot, hanem rögtön egy ládányi bort kapott a lelkes ázsiai licitáló. Ez viszont még így is közel 8,8 millió forint egyetlen palack Romanée-Conti Grand Cru-ért, ami persze rekord is egyben. Wilbur Ross, a milliárdos borgyűjtő ezzel kapcsolatban meg is jegyezte a CNBC reggeli műsorában, hogy nem lenne elég jó ruhája ahhoz, hogy egy 400 ezer dolláros bort igyon, így a vevőnek is érdemes inkább eltennie azt. A Romanée-Conti Grand Cru-ből további két komolyabb tétel is kalapács alá került az aukción, az 1978-asért több mint 301, a '85-ösért pedig 285 ezer dollárt fizettek - utóbbi az előzetesen becsült összeg kétszerese. Az aukció komolyabb tételei közé tartozott még az a 105 palack Chateau Latour, amiért 301 ezer dollárt fizetett egy lelkes vevő.
A hongkongi aukció sikere persze nem előzmény nélküli. Az ázsiaiak évek óta lelkes borgyűjtők, annyira, hogy többször becsült értékükön felül is licitálnak egy-egy őket érdeklő tételre. 2010-ben például egy tucatnyi 1982-es Chateau Latour-ra licitáltak akkora lelkesedéssel, hogy a legjobb esetben is ötmillió forintra tartott tétele végül 7,8 millióért ment el, egy (!) imperial méretű '82-es Chateau Lafite-ért pedig nem kevesebb, mint kilencmillió forintot fizettek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve