Sőt, az IEA jelentése azt is tartalmazza, hogy az elektromos hajtáslánc minden járműszegmensbe drámai mértékben behatol majd az évtized végéig, és a számok valójában sokkal nagyobbak is lehetnek, mint a prognosztizált 145 millió. Úgy látják, hogy ha a kormányok fokozzák erőfeszítéseiket a nemzetközi energetikai és éghajlati célok elérése érdekében, akkor a globális elektromos járműpark 2030-ra elérheti a 230 milliót is.
A 2020-ban üzembe állt, több mint 11 millió elektromos hajtásláncú járműből az alaphangon számolt 145 millióig úgy lehet eljutni, hogy az éves átlagos növekedési ütem mintegy 30 százalék - ami drámaian nagy arányú növekedés, de az IEA szerint ez simán benne van a következő évtizedet feszítő fejlődési-átalakulási rugók között. A standard forgatókönyv szerint 2030-ra az EV-k (tisztán elektromos hajtású autók) a közúti járműparknak mintegy 7 százalékáig érnek majd fel; és miközben az eladsáok 2025-re évi 15 millióra nőnek, 5 évvel később már meghaladhatják majd a 25 milliót is. Mindez onnan nézve is hétmérföldes lépésnek látszik, hogy tavaly mintegy 3 millió új elektromos autót regisztráltak, ami éves szinten 41 százalékos ugrást jelent 2019-hez képest.
Az általános szakpolitikai prognózis szerint a globális elektromos autóbusz-állomány a 2020-as 600 ezerről 2025-re 1,6 millióra, 2030-ra pedig 3,6 millióra tud majd nőni; mindeközben a nagyteherautók az évtized végére megközelíthetik a 2 milliós "példányszámot" úgy hogy a kisteherautópiacon akár a 45 milliós darabszám sem tűnik elérhetetlennek. (Az elektromos két-, illetve háromkerekű járművekről sem feledkezett meg a tanulmány: azok jelenlegi, 2020-as, 25 milliós értékesítési szintje 2030-ra 50 millió fölé nő majd - ezzel a kategóriában az összes értékesítés több mint felét adják majd.)
Jelenleg már több mint 10 millió elektromos autó közlekedik az utakon. "Az elektromos járműveknek nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy a világ elérhesse a nettó nulla kibocsátást" - mondta a CNBC-nek a jelentés kapcsán Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy igen biztatóak a jelenlegi értékesítési trendek, ugyanakkor a közös éghajlati-, és energiacélok ennél is gyorsabb piaci felpörgést (és pörgetést) igényelnek. Birol ezért arra kéri a kormányokat, hogy azok fektessenek be az akkumulátorgyártásba, valamint a széleskörű és megbízható töltési infrastruktúra fejlesztésébe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve