A német lap pénteki számában megjelent beszámoló szerint a görög kormány már februárban nem tudta kifizetni valamennyi állami alkalmazott bérét, és napról napra küzd az államcsőd megakadályozásáért.
Alekszisz Ciprasz a súlyos helyzetben Junckerhez fordult, személyes konzultációt kért tőle péntekre, de a bizottsági elnök, főleg időpont-egyeztetési okokra hivatkozva elhárította a megkeresést. Végül abban állapodtak meg, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az eurócsoport hétfői ülése után beszélnek majd arról, hogy mikor találkozzanak - írta a müncheni lap athéni kormányzati forrásokra hivatkozva.
A brüsszeli bizottság egy szóvivője a Süddeutsche Zeitungnak az esettel kapcsolatban csupán annyit mondott, hogy Juncker és Ciprasz folyamatosan konzultál egymással, "állandó telefonos kapcsolatban állnak".
A lap szerint Ciprasz ahhoz vár segítséget Junckertől, hogy Athén minél hamarabb hozzájuthasson a 2012-ben indított második nemzetközi mentőprogram megmaradt forrásaihoz, mintegy 15 milliárd euróhoz. Ennek az a feltétele, hogy a görög kormány lebontsa konkrét intézkedésekre az eurócsoportnak február végén előterjesztett reformjavaslatait, és az intézkedéseket fogadtassa el a törvényhozással. A görög kormánynak erre hivatalosan április végéig van ideje, ugyanakkor az eurócsoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter a héten jelezte, hogy a pénz egy részét akár már márciusban átutalhatják, ha sikerül korábban végrehajtani reformokat.
Athén első, hat pontból álló tervét azonban szerdán elutasították az eurócsoport képviselői. Arra hivatkoztak, hogy az adók behajtásának felügyeletére kinevezni tervezett biztos nem lenne kellően független a kormánytól, és az adóhátralékok beszedésére kidolgozott törvénytervezet alapján túl kevés bevételhez jutna a költségvetés. Az eurócsoport képviselői továbbá sürgették, hogy Athén terjessze ki a privatizációs programot - írta a Süddeutsche Zeitung.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve