Felére zuhantak a külföldi befektetések Bulgáriában, amiben jelentős része van az állandóan változó, kaotikus jogi környezetnek és a bürokratikus szabályozásnak.
A bolgár jegybank adatai szerint az év első két hónapjában 114,1 millió eurónyi külföldi tőke érkezett az országba, ami a GDP mindössze 0,3 százalékának felel meg. A tavalyi azonos időszakban a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) összege 223,3 millió euró volt, a bruttó hazai termék 0,6 százaléka - írta a The Sofia Globe. Ebben az időszakban a legnagyobb befektető Hollandia volt, 48,7 millió euróval, ugyanakkor Franciaország vonta ki a legtöbb tőkét, 6,5 millió eurót. Az első két hónapban a bolgár külföldi beruházások értéke 15,8 millió euró volt, jelentősen meghaladva a 2013-as 9,7 milliót.
A Focus rádiónak adott interjújában Boriszlav Boriszov közgazdász professzor rámutatott, hogy nemcsak a külföldi, a hazai befektetők se szívesen kezdenek beruházásokba, inkább bankban tartják tőkéjüket. Ebben meghatározó szerepe van a bizonytalan jogi környezetnek - a parlament ciklusonként 300-400 törvényt hoz, ami óriási káoszt okoz az üzleti környezetben. A másik visszahúzó tényező a bürokratikus eljárás és az, hogy az Európai Unióban a legtöbb engedélyt Bulgáriában kell beszereznie a befektetőnek. Az év eleje óta több jelentős beruházó is bejelentette kivonulási szándékát, így a német Praktiker, a belga Delhaize és a francia Credit Agricole.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve