A demokrata többségű képviselőház 371:18 arányban fogadta el a nem kötelező érvényű, azaz következményekkel nem járó, elvi határozatot.
A javaslatot Tom Malinowski, New Jersey demokrata párti és Denver Riggleman, Virginia republikánus képviselője terjesztette elő. A határozat "elítéli a QAnont, és elutasítja az általa hirdetett összeesküvés-elméleteket". Összefoglaló bevezetőjében úgy fogalmaz: "a QAnon sok követője antiszemita nézeteket fejt ki, és a Rágalmazás-ellenes Liga álláspontja szerint a mozgalom központi összeesküvés-elmélete antiszemita elemeket is magában foglal".
Az összeesküvés-elméletek "évszázadokon keresztül az antiszemitizmus fő mozgatói voltak" - olvasható a határozat bevezetőjében, amely megállapítja azt is, hogy "a QAnon konspirációs elméletei felkorbácsolják a szenvedélyeket, miközben erősödik az antiszemitizmus az Egyesült Államokban és szerte a világban".
A QAnon egyik és leginkább ismert teóriája az, amely szerint pedofilokat dicsőítő sátánista csoportok gyermekek globális szexkereskedelmét szervezik, és ők azok, akik Donald Trump amerikai elnök megbuktatására is szövetkeztek, mert Trump leleplezte őket és küzd ellenük. Úgy vélik, hogy Trump "a végítélet napjához" vezeti az országot, s közben több politikust is letartóztattat majd.
A négy évvel ezelőtti választási kampány során Észak-Karolinából a szövetségi fővárosba, Washingtonba autózott egy férfi, mert korábban azt olvasta, hogy ezek a sátánisták a főváros egyik ismert pizzériájában tartják összejöveteleiket. Belépett a pizzériába és lövöldözni kezdett. Szerencsére senki nem sebesült meg.
Maga a QAnon azonban később, 2017-ben szerveződött mozgalommá, az azóta már megszűnt, 4chan nevű szélsőjobboldali portálon megjelent névtelen cikk nyomán. A szerző, azaz "Q", bennfentesnek mondta magát, és azt állította, hogy hozzáférése van a a Trump-kormányzatot és az Egyesült Államok ellenségeit is érintő titkosított információkhoz. A "Q" név mögött egy amerikai személyt valószínűsítenek, de az elemzők szerint akár egy csoport is lehet a háttérben.
A QAnon több hollywoodi színészt, demokrata párti politikust és kormányzati tisztségviselőt is megvádolt azzal, hogy az általa vélelmezett sátánistákhoz tartozik. Például a most elfogadott határozatot előterjesztő Malinowski képviselőt halálosan megfenyegették, mert - megalapozatlanul egyébként - azt gondolták róla, hogy pedofilokat vett a védelmébe. Megfenyegették Riggleman képviselőt is, mert a homoszexuálisok jogai mellett érvelt.
Az előválasztási folyamat során a déli Georgiában egy olyan képviselőjelöltet választottak meg, aki a sajtójelentések szerint híve a QAnon által hirdetett elméleteknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve