Teljes bizonytalanságot hozott a június 23-ai brit függetlenségi népszavazás előtti utolsó nap - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. A közvélemény-kutatások eredményei és a pénzpiacok mozgása ellentmondanak egymásnak a referendum várható eredményével kapcsolatban.
A pénzügyi befektetők határozottan a Remainre tettek az elmúlt egy hétben. Az angol font öt hónapos csúcsra erősödött, a fogadóirodáknál megtett tétek alapján a Leave valószínűsége mindössze 25-26 százalék. Az utóbbi egy héttel ezelőtt még 43 százalék volt.
A közvélemény-kutatások a hónap első heteiben a Brexit-párt előretörését jelezték, ám a lendület elakad, most hibahatáron belüli különbségeket mutatnak hol ide, hol oda.
Szenvedélyes vita
A font kereskedése azt mutatja, hogy a piac az EU-ban maradást támogatók győzelmére számít - foglalta össze benyomásait kellő távolságból figyelve az eseményeket Joseph Capurso, ausztrál devizastratéga. A felmérések túl közeliek, hogy bármit mutassanak, ha mégis a kilépést szorgalmazók győznek, akkor a brit valuta óriásit fog zuhanni.
Az utolsó napok szenvedélyes szócsatát hoztak a felek között. A BBC kedden a londoni Wembley Arenában tartott éjszakába nyúló nyilvános vitát hatezer ember részvételével. A legkeményebb adok-kapok a konzervatív párt vezető politikusai között ment. Boris Johnson volt londoni polgármester és Andrea Leadsom energiaügyi miniszter a Leave, a toryk skóciai vezetője Ruth Davidson a Remain mellett érvelt.
Mit nem mondanak?
Egy visszafordíthatatlan döntésre kérnek bennünket, pénteken arra ébredhetünk, hogy nem tetszik, ahova jutottunk azzal, hogy elhittünk néhány hazugságot - mondta Davidson. A Leave hívei hazudtak arról, mennyibe kerül Nagy-Britanniának az EU-tagság - jelentette ki arra utalva, hogy a kilépés pártiak a bruttó befizetésről beszéltek, elhallgatva, hogy a szigetország kap is pénzt az uniótól.
Johnson arra biztatta a szavazókat, hogy tegyék június 23-át a brit függetlenség napjává. A Remain hívei azt állítják, hogy nem tudjuk megcsinálni. Nincs más esélyünk, mint hogy meghajoljunk Brüsszel előtt. Mi azt mondjuk, hogy szánalmasan alábecsülik az országunkat.
Hangsúlyok
A Leave-pártiak a tévévitában a "Szerezzük vissza az ellenőrzést az ügyeink felett!" üzenetre helyezték a hangsúlyt. Szenvedélyesen hiszek a bevándorlásban, de ellenőrzöttnek kell lennie! - fogalmazott például erre utalva a volt londoni polgármester.
A Remain-kampány elsősorban Johnsonra tüzelt. Utóda a brit főváros élén, a pakisztáni származású, munkáspárti Sadiq Khan azzal vádolta, hogy a bevándorlás ügyében "gyűlöletprojektet" indított. Kahn az európai együttműködés híve a klímaváltozás, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban és a bevándorlási válság kezelésében.
Feszültség
A feszültség emelkedését mutatja, hogy David Cameron kormányfő kedden Downing streeten lévő irodája ajtajában adott rögtönzött nyilatkozatot, amelyben az idősebb nemzedékhez fordult. Arra kérte a korosabb szavazókat, hogy gondoljanak gyermekeik és unokáik reményeire és álmaira, amikor csütörtökön szavaznak.
A Financial Timesnak adott, szerdán megjelent interjújában a közvélemény-kutatásokra helyzete a hangsúlyt a pénzpiacokkal szemben, minden bizonnyal azért, hogy a bizonytalanság hangsúlyozásával mozgósítsa a Remain híveit. Azt is elmondta azonban, hogy ha a Leave győz, akkor nagyon gyorsan tárgyalásokat kezd az EU-val a válásról.
"Megszólalt" a királynő
Szintén maradásra biztatta a briteket közel 1300 cégvezető, akik vállalatai együttesen 1,75 millió embernek adnak munkát. A Time magazinban megjelent felhívásukban leszögezték, hogy a kilépés esetén romlanának cégeik kapcsolatai az EU-val, ami munkahelyekbe kerülne.
A Leave-et támogató Burnbrae Group elnöke, Jim Mellon elismerte, hogy a Brexit után tíz százalékkal gyengülne a font. Az amerikai Fed elnöke Janet Yellen viszont arra biztatta a piaci szereplőket, hogy ne túlozzák el az esetleges kilépés káros hatásait.
A Daily Beast jelentése szerint II. Erzsébet királynő arra kérte vacsoravendégeit, hogy mondjanak három okot, amelyek amellett szólnak, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kellene maradnia. Az olvasókra bízták, hogy eldöntsék, vajon melyik oldal mellé állt ezzel.
Johnson a kampány utolsó napján repülőgéppel járja az országot. A Remain hívei többpárti nagygyűlést tartanak Birminghamben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve