Vang Csin-nan, a Környezeti Tervezés Tudományos Akadémiájának helyettes vezetője szerint a levegő tisztítását szolgáló befektetések a bruttó hazai terméket mintegy kétezer milliárd jüannal (74 ezer milliárd forint) növelik, emellett kétmillió munkahelyet teremthetnek.
A kínai kormány szeptemberben publikálta a következő négy évre vonatkozó cselekvési tervét. Ebben célkitűzésként a legkisebb szennyező részecskék, a 2,5 mikrométer átmérőnél is kisebb, úgynevezett finom porszemcsék levegőbeli arányának jelentős visszaszorítása szerepel. Ezek azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe kerülnek, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak.
A kínai sajtó híradásai szerint Peking a vezető környezeti tudósokat összefogva dolgozik a legjobb kezelési módozatok kidolgozásán. A szakértők több módszerrel kísérleteznek, amelyek egyike a folyékony nitrogén levegőbe pumpálása. A száraz jégnél háromszor hidegebb anyag a szmog feloszlatásában segítene, nem megfelelő alkalmazása ugyanakkor potenciális veszélyt jelenthet az emberekre. Az állami rendezvényeken és többek közt a pekingi olimpia ideje alatt is alkalmazott időjárásbefolyásolási technikák is bevethetőnek bizonyulnak szmog ellen, a mesterséges esőcsinálás azonban túlságosan drága ahhoz, hogy azt rendszeresen alkalmazhassák.
Hszie Csen-hua, a központi gazdaságtervező (NDRC) alelnöke szerint a légszennyezés kezelése öt-tíz évig tarthat. A kormányhivatalnoknál borúlátóbbak a szakma képviselői, akik szerint a kormány által bevezetendő intézkedések ellenére is még évtizedekig súlyosan szennyezett lesz Kína levegője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve