A lengyel kormánypárt a napokban vezette be a fiatalok adókedvezményét miután a nyár elején bővítette a családi pótlékot, ám úgy tűnik, az ellenzék sem akar lemaradni a szavazók megdolgozásában az őszi parlamenti választások előtt - derült ki Business Insider Polska cikkéből.
A legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) prémiumot akar adni a havi bruttó 4500 zlotynál (335 ezer forint) kevesebbet keresőknek és megszüntetné a vasárnapi zárva tartást.
Kapcsolódó
A minimálbért fel fogják emelni, az ígéret szerint több mint havi 600 zlotyval többet fognak kapni azok, akiknek csak ez van a borítékban. Széles programot dolgoztak ki az idősek helyzetének javítására is, meg akarják tartani az idénre ígért 13. havi nyugdíj kifizetését minden évben és függetlenné tenni attól, ki van éppen hatalmon.
További cél, hogy 2030-ig megszüntessék a szén lakossági felhasználását, az ezt követő tíz évben pedig teljesen kivezetnék a lengyel energiafelhasználásból a fekete energiahordozót. Jelenleg az ország energiaellátása 80 százalékban szénfüggő, így ez a terv több mint ambiciózus. Végül, de nem utolsósorban azonnal be kell tiltani külföldi hulladékszállítást a Lengyelországba, illetve csökkenteni a műanyagok használatát! - követeli a PO.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve