A montreáli székhelyű szervezet kedden tette közzé honlapján a biztonsági beszámolót. E szerint 2015-ben sugárhajtású gépet 46-szor, turbólégcsavarost pedig 22 esetben ért baleset, de míg utóbbi géptípussal 4, előbbivel egyetlen halálos kimenetelű baleset sem történt.
Tavaly összesen 136-an vesztették életüket repülőgép-balesetben. Az adatok alapján minden 3,1 millió repülésre jutott egy súlyos baleset, amely 30 százalékkal jobb adat, mint az egy évvel korábbi.
2014-ben összesen 77 balesetet regisztrált a szervezet, ebből 40 sugárhajtású, 37 pedig turbólégcsavaros géppel történt, ezekben összesen 641-en haltak meg.
A kimutatások szerint a balesetek legnagyobb részben a kemény landolás, a futópálya-elhagyás vagy a repülés közbeni sérülés okozott balesetet.
Az IATA sem a Germanwings Barcelona-Düsseldorf, valamint a Metrojet Sharm el Sejk-Szentpétervár járatának lezuhanását nem vette figyelembe, előbbit azért, mert nem illett a "baleset" kategóriába, utóbbinál pedig egyelőre nem tisztázottak a körülmények.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve