Lengyelországban közel 660 ezer 18 és 34 év közötti fiatal adóst tartanak számon, tartozásuk 9,3 milliárd zloty - idézi a Rzeczpospolita a BIG InfoMonitor adatait. A vakáció eljövetelével, a fiatalok további pénzeket vettek fel, így számuk ötezerrel, tartozásuk félmilliárd zlotyval nőtt. A statisztikából az is kiderül, hogy az összesen kilencmillió lengyel adósból minden 16.-nak megélhetési gondjai vannak.
A fiatalok csaknem 70 százaléka tisztában van valóságos helyzetével és annak kockázataival, azaz azzal, hogy mit jelent az eladósodás, de ezt nem veszi eléggé komolyan. Az eladósodottak körében más a helyzet, ők még további hiteleket is felvesznek, a megvett dolgokat inkább olcsón eladják, hogy törleszteni tudjanak. A hitelezők szerint többségük nem megbízható adós, könnyelműek, felelőtlenek.
Furcsa vásárlások
A fiatalok 89 százaléka lakásra vagy autóra veszi fel a kölcsönt vagy olyan eseményt akarnak finanszírozni, amely nagyon fontos. Ilyen például az esküvő. Ugyanakkor az eladósodott ifjak közül negyedmillióan küszködnek a hiteltörlesztéssel.
A hitelből furcsa dolgokat is vásárolnak: komputeres játékokat, tankot, csónakot, lovat, fajtatiszta kutyát, quadot, jachtot, gyerekjátékokat. Mi több, hitelre csináltatnak a plasztikai műtéteket, vesznek fogyasztótablettákat, ültetnek be implantátumot fogsoruk szépítésére. Van, aki különleges szemüveget rendel, vagy éppen új kebleket csináltat. Rendkívül sok kölcsön megy el telefonokra, mi több, telefonszámlákra is
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve