Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint Kínából az EU-ba érkező turisták száma meredekebben emelkedett minden más, erős gazdasággal rendelkező nem európai országhoz - például az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz, vagy Brazíliához - képest. Az EU-ban nem uniós állampolgárok által eltöltött vendégéjszakák közel 6 százalékát kínaiak töltötték el. A 2006 és 2016 közötti időszakban eltöltött vendégéjszakák számát tekintve a kínaiakat az orosz, majd a brazil, az egyéb nem uniós országok polgárai és az amerikai turisták követték. A vizsgált tíz év alatt egyedül a Japánból érkező vendégek száma csökkent.
Az elemzésből kiderül, hogy tízből hét kínai turista elsősorban az Egyesült Királyságot, Olaszországot, Franciaországot és Németországot veszi célba. A felsorolt országokat látogatási sorrendben Spanyolország, Ausztria, Görögország, Csehország, majd Hollandia követi. (Ide utazik a legtöbb turista.)
Kapcsolódó
Az uniós statisztikai hivatal beszámolt arról is, hogy az uniós állampolgárok mindössze 4 százaléka választotta utazása célpontjául Kínát. A vizsgált tíz év alatt 2,1 millió uniós turista kereste fel, és 32,5 millió vendégéjszakát töltött az ázsiai országban, amely a nem EU-s országban eltöltött éjszakák 5 százalékát teszi ki. A kínai utazások alkalmával az európai turisták mintegy 5,1 milliárd eurót költöttek el - tették hozzá.
A beszámoló kitért arra is, hogy az európaiak által legkedveltebb tíz utazási célország sorrendben az Egyesült Államok, Törökország, Svájc, Norvégia, Oroszország, Thaiföld, az Egyesült Arab Emirátusok, Marokkó és Egyiptom. Az ázsiai desztinácók közül a legkedveltebb Thaiföld, az Emirátusok, Kína, majd pedig India - közölte az uniós statisztikai hivatal az MTI beszámolója szerint.
Fotó forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve