A megállapodást a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője, Chuck Schumer "őszinte áttörésnek" nevezte, Mitch McConnell, a republikánusok vezetője pedig "a kétpárti megállapodás feletti őszinte örömének" adott hangot. A két politikus közösen jelentette be a megegyezést.
Ennek értelmében a szenátus megszavaz két évre további 300 milliárd dollárt a Pentagon (védelmi minisztérium) és 80 milliárd dollárt a katasztrófa-elhárítási hivatal számára. Ez az összeg "hozzáadódik" majd a képviselőházban kedden elfogadott törvényjavaslathoz, amely biztosítja a kormányzati hivatalok működésének finanszírozását.
A törvényhozóknak csütörtök éjfélig kell elfogadniuk a kormányzati hivatalok és ügynökségek működésének finanszírozását biztosító törvényt. Ha a szenátusi szavazás eredménnyel is jár, még a képviselőháznak is voksolnia kell.
Nancy Pelosi, a képviselők demokrata párti frakciójának vezetője szerdán jelezte, hogy ellenzi a megállapodást. A most kidolgozott egyezségben ugyanis nincs szó az illegálisan bevándorló szüleik által gyermekként az Egyesült Államokba hozott és ott felnőtt, úgynevezett DACA-fiatalok helyzetének rendezéséről.
A DACA-rendeletet 2005-ben az előző elnök, Barack Obama hozta annak érdekében, hogy megvédjék a kitoloncolástól ezeket a fiatalokat. Helyzetük rendezését Donald Trump elnök és a republikánus politikusok többsége az erős határvédelmi intézkedésekhez és az átfogó bevándorlási reformhoz köti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve