Júniusban, amikor már folyamatban volt a járványvédelmi korlátozó intézkedések feloldása Európa szerte, a májusi 0,1 százalékról 0,3 százalékra emelkedett az előzetes adatok alapján a fogyasztói árak emelkedésének éves mértéke az euróövezetben - derül ki az adatközlésből, melyet az MTI foglalt össze.
Elemzők a májusival megegyező, négy éve a legalacsonyabbnak számító 0,1 százalékos áremelkedést vártak júniusra is. Az a szint kifejezetten aggasztó volt, ugyanis a válság közben a leértékelődésnek fontos gazdaságösztönző hatása van, az ECB pedig soha nem látott pénznyomtatással próbálta beindítani az inflációt. A múlt havi adat alapján már többen deflációs félelmekről beszéltek.
Kapcsolódó
A legnagyobb mértékben az élelmiszeripari alapanyagok ára emelkedett éves összevetésben, 5,9 százalékkal. Az előző havi árszinthez képest azonban 1,1 százalék volt a csökkenés. Az élelmiszerek, alkoholos és élvezeti cikkek ára 3,1 százalékkal emelkedett júniusban az egy évvel korábbihoz képest, de 0,2 százalékkal lett alacsonyabb az előző havinál.
Az energiaárak júniusban 9,4 százalékkal csökkentek éves bázison és 1,7 százalékkal múlták felül az előző havit. Májusban 11,9 százalékkal csökkentek az energiaárak az előző évihez képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve