Az amerikai Demokrata Párt első előválasztása Iowa államban káoszba fulladt, miután technikai okok miatt még ottani idő szerint hétfőn éjfél után sem tudták nyilvánosságra hozni a szavazás eredményét - adta hírül a BBC. A pártszavazás szervezői szerint össze nem illő adatokat kaptak, de nem arról van szó, hogy meghekkelték a voksolást vagy valamilyen rosszindulatú idegen behatolás történt, pusztán csak a választási központnak leadott jelentésekben találtak ellentmondásokat.
A szavazást 1600 iskolában, könyvtárban és templomban tartották az állam 99 megyéjében. A gond eredhetett az adatszolgáltatás megváltoztatásából, ugyanis most először három adatot vártak a párt helyi központjában ahelyett, hogy a szavazókörök pusztán az összesítéseket adták volna le. Ehhez egy internetes alkalmazást hoztak létre, amely nem működött. Így telefonon kellett leadniuk jelentéseiket a szavazás helyi szervezőinek, ám a kevés vonal gyorsan túlterheltté vált.
Már van két "győztes"
A főként viszonylag ritkán lakott, vidéki részekből álló Iowa mindössze 41 delegáltat küld a Demokrata Párt nyári konvenciójára, amelyen közel 2000 delegált vesz részt, ám az itt elért eredmény lendületet adhat azoknak az elnökjelölt-aspiránsoknak, akik sikeresen szerepelnek. Az élen a közvélemény-kutatások szerint Bernie Sanders szenátor és Joe Biden volt alelnök állt a szavazás előtt. Közülük elsőként az utóbbi bírálta az iowai szervezőket.
Sanders kampánycsapata azt állította, hogy a választókörzetek 40 százalékából származó adatok feldolgozása után a szenátor vezetett több mint 28 százalékkal, a második helyet Pete Buttigieg South Bend kisváros polgármestere állt valamivel kevesebb, mint 26 százalékkal. Utóbbi hívei előtt bármilyen bizonyíték nélkül azt mondta, hogy győzelemre állnak. Ezek azonban nem hivatalos információk. Az előválasztás következő állomása New Hampshire-i szavazás lesz február második hetében, majd Nevadában és Dél-Karolinában tartanak előválasztást a hónap végén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve