Elon Musk arra figyelmeztette az amerikai jegybankot, hogy miközben recesszió közeleg, a Federal Reserve (Fed) kísérletei az infláció letörésére pedig csak mélyítik az egyébként is komoly problémákat – írja a CNBC.
A Twitter tulajdonosa szerint a Fednek "azonnal kamatot kell csökkentenie", hogy ne súlyosbítsa a helyzetet.
Nem ez az első alkalom, mikor Musk a közelgő gazdasági válságra hívja fel a figyelmet. Október 24-én például arról beszélt a világ leggazdagabb embere, hogy szerinte 2024 tavaszáig tarthat majd a globális válság, bár hozzátette, csak találgat.
A nagy jegybankok egymás után hozzák a történelmi, nagyobbnál nagyobb kamatemelési döntéseket miközben kétségbeesetten küzdenek a szűnni nem akaró infláció ellen, és ez alól nem kivétel a Fed sem. Az amerikai központi bank idén már hatszor emelte az irányadó kamatlábat, ami így most 3,75-4 százalék, és várhatóan még tervez pár hasonló lépést a Fed.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve