A Lengyelországot vezető kormánykoalíció domináns politikai ereje, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski úgy látja, hogy a Mateusz Morawiecki miniszterelnök által felállított gazdasági programnak köszönhetően pártja ismét a közvélemény-kutatások élére kerülhet - írta az onet.pl. Ha ez sikerülne, előrehozott választások lehetnek az országban, mert Kaczynskinek elege van a két koalíciós törpe párt vezetőjével, Jaroslaw Gowinnal és Zbigniew Ziobróval folytatott vitákból.
Hogy neki éppen miből van elege, az azért fontos, mert nyílt titok, hogy valójában az ő akarata érvényesült a dominás kormánypártban, s ezzel az országban. A PiS elnöke egy beszélgetés során elmondta, hogy a legjobban az Új rend címmel futó gazdasági program támogatásnak hiányát fájlalja a koalíciós partnerektől, mert ez a járvány utáni újjáépítés lengyelországi programja.
Bár a koalíciós partnerek vezetői a napokban megállapodtak arról, hogy folytatják a kormányzást a ciklus végéig 2023-ig, ám Kaczynski úgy érzékeli, hogy a kisebb pártok a saját pecsenyéjüket sütögetve betartanak a PiS-nek, akár össze is fognak ellene.
Másrészt viszont egyáltalán nem biztos, hogy az új gazdasági stratégia a járvány javulásával egybekötve hozza a kormány megítélésének javulását, amit a pártelnök remél. Mostanra még Morawiecki egyébként jó megítélése is romlott a járvány kezelésének botladozásai miatt. Elemzők szerint Kaczynski támogatásával mentőövet dobott Morawieckinek, de most utoljára
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve