"A miniszterelnökkel az előre hozott választásokról beszéltünk" - mondta Piechocinski a Donald Tusk kormányfővel folytatott kedd esti beszélgetéséről. "Minden változatot komolyan mérlegelek" - fűzte hozzá.
A TVN24 nevű televíziós csatorna szerint Piechocinski a pártelnökség szerda reggeli ülésén felvetődött megoldási lehetőségeket először Bronislaw Komorowski államfővel szeretné megtárgyalni.
A Rzeczpospolita című napilap közlése szerint Piechocinski rendkívül komolynak minősítette a helyzetet, és kívánatosnak tartaná, hogy a parlament belbiztonsági bizottsága a jövő héten foglakozzon a helyzettel. A lap azt is közli, hogy Piechocinski szerint hosszú távon tarthatatlan, hogy a felvett beszélgetések egyik résztvevője, Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter a kormányban maradjon.
A TVN24 szerint Piechocinski úgy vélekedett egy másik megszólalásában, hogy a miniszterelnök rövid határidőt kell szabjon Sienkiewicz belügyminiszternek a lehallgatási ügy tisztázására.
A lehallgatási botrány a múlt hétvégén tört ki Lengyelországban. A Wprost című hetilap több, magas állami posztot betöltő személy titokban felvett beszélgetését közölte, amelyek közül a legnagyobb érdeklődést a Marek Belka jegybankelnök és Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter beszélgetése váltotta ki, amelyben Sienkiewicz pénzkibocsátást követel a jegybank elnökétől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve