Az ország keleti részén helyi idő szerint hétkor, a többi részén egy órával később nyíltak meg a szavazóhelyiségek, amelyek tíz órán át várják a választókat. Az első eredményeket hivatalosan este nyolc után lehet kihirdetni, de a török választási bizottság általában már ennél korábban is beszámol a voksolás állásáról.
Az újabb választásokra azért van szükség, mert a június 7-ei voksoláson elvesztette abszolút többségét az addig 12 éven át egyedül kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), amely ezután sem a szavazatok 25 százalékát megszerző balközép Köztársasági Néppárttal (CHP), sem pedig a 16 százalékos eredménnyel záró jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártjával (MHP) nem tudott koalícióra lépni. A negyedik helyen befutó kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) pedig már a szavazás előtt kizárta az AKP-val való együttműködés lehetőségét.
Felmérések azt mutatják, hogy nem változtak jelentősen a politikai erőviszonyok, és az AKP várhatóan most sem fog tudni egyedül többséget szerezni, bár egy csütörtöki közvélemény-kutatás szerint a voksolást megelőző napokban jelentősen nőtt a párt támogatottsága. Elemzők mindazonáltal úgy vélték, hogy a török társadalom megosztottsága a választási eredménytől függetlenül nem fog változni.
A közel 80 millió lakosú eurázsiai országban az utóbbi hónapok belpolitikai bizonytalansága a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és a török kormány közötti konfliktus kiéleződésével párosult, amely miatt az ország déli és délkeleti részén szinte mindennapossá váltak az erőszakcselekmények.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve