A népszavazási kérdés arra vonatkozott, hogy az olyan munkavállalóknak, akiknek a fizetése a borravalótól függ, megemeljék-e a minimálbérét.
Jelenleg Washington D.C.-ben a minimálbér 12,5 dollár óránként, ezt egy korábbi megállapodás alapján 15 dollárra fogják emelni 2020-ra - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
Az olyan szakmákban ugyanakkor, ahol a munkavállalók borravalót kapnak, az eddig hatályos szabályok alapján a minimálbér csak 3,33 dollár volt. A törvény alapján eddig a munkaadóknak csak csak a rendes és a borravalós minimálbér különbözetét kellett kifizetniük, ha a borravalóval kiegészített fizetés nem érte el a rendes minimálbér szintjét.
A népszavazás eredményeképpen viszont 2026-ig kivezetik a borravalóval kiegészített minimálbért, és mindenkire ugyanolyan minimálbéres szabályozás vonatkozik majd.
A kérdés eléggé megosztotta az érintetteket is: a népszavazást kezdeményező Restaurant Opportunities Centers United azzal érvelt, hogy a borravalóktól való függés túlságosan kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat a vendégeknek és bizonytalanná teszi a bevételeket is. Ezzel szemben egy washingtoni pultos azt mondta a Washington Postnak, hogy nem érti, miért van szükség a változtatásra, mert az utóbbi években nőttek a béreik.
A munkavállalók egy része attól tart, hogy a vendégek kevesebb borravalót adnak majd, ha tudják, hogy nő az alapbérük.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve