Donald Trump megválasztott amerikai elnök kampánycsapata levette honlapjáról a "muszlimok kitiltása" linket. Eltűnt a honlapról nemcsak a muszlimok amerikai beutazásának tiltásáról szóló link, hanem az is, amelyik a párizsi klímaegyezmény felmondását ígérte.
Mindkét ígéret a választási kampányban hangzott el, de a nagyobb figyelmet és a nagyobb felháborodást a muszlim vallású emberek amerikai beutazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló, diszkriminatívnak ítélt ígéret keltette. Donald Trump a terrorcselekmények veszélyére utalva még tavaly decemberben ígérte meg először, hogy teljesen megtiltja muszlimok amerikai beutazását, aztán a kampány során később "enyhített" a megfogalmazáson, és már "átmeneti" tiltást emlegetett.
A honlapon mindenesetre az eredeti javaslat, ígéret szerepelt. Nem szerepelnek már a honlapon a legfelső bíróság új tagjára vonatkozó személyi javaslatok sem, és hiányzik a gazdasági szabályozással és a védelmi politikával összefüggő néhány kampányjavaslat is. Helyettük egy adománygyűjtő oldalra terelik a honlap látogatóját.
A Reuters brit hírügynökség megkereste a megválasztott elnök kampánycsapatát, ők azonban nem reagáltak a kérdésekre, és közleményt sem adtak ki a változtatásokról. Al-Valíd bin Talál szaúdi herceg - aki egyébként nagy összegekkel támogat amerikai egyetemeket, és különösen sok adományt adott a Georgetown Egyetemnek, a CNBC televízióban dicsérte Trumpot, hogy a honlapról eltávolíttatta a muszlimok beutazási tilalmáról szóló javaslatot. Az interjúban a herceg elmondta azt is, hogy Donald Trump a Twitter-fiókjából szintén törölte a muszlimokat sértő bejegyzéseket. Szamir Kaláf, az Amerikai-Arab Megkülönböztetés-ellenes Bizottság nevű civil szervezet vezetője csütörtökön egy sajtótájékoztatón szintén megköszönte a muszlimokat sértő javaslat eltávolítását a honlapról, de ő hozzátette: aggodalmaik még nem szűntek meg teljesen, hiszen "egy dolog mondani valamit, és teljesen más a cselekvés".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve