A munkaügyi központokban nyilvántartott munkanélküliek száma 3,7 millió volt az év harmadik hónapjában, 392 ezerrel, 9,6 százalékkal kevesebb mint egy évvel ezelőtt márciusban. A tájékoztató szerint hét éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség ebben a hónapban, március pedig hagyományosan kedvező ebből a szempontból, mert a tavasz kezdetén bővülnek a foglalkoztatási lehetőségek.
A minisztérium kitért arra, hogy a legnagyobb mértékben a szolgáltatási szektorban és az építőiparban csökkent a munkanélküliség. Míg a mezőgazdaságban tovább nőtt az álláskeresők száma - írja az MTI.
Kapcsolódó
Területi bontásban nézve az ország 17 autonóm közössége közül 16-ban lett kevesebb munkanélküli, számuk egyedül a Kanári-szigeteken nőtt márciusban.
Spanyolországban tavaly a munkanélküliségi ráta 18,6 százalék volt, 2015-ben 20,9 százalékon, 2014-ben pedig 23,7 százalékon állt.
A spanyol jegybank hétfőn közzétett legfrissebb jelentése szerint erre az évre 17,5 százalékos munkanélküliségi ráta várható.
A tavaly novemberben alakult spanyol kormány a ciklus végére a 20 milliós foglalkoztatottság elérését ígéri.
A spanyol statisztikai hivatal (INE) adatai szerint Spanyolországban 18,5 millió embernek van állása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve