Szombaton is folytatódik a keresés a Bali partjainál elsüllyedt indonéziai tengeralattjáró után, sokan azonban attól tartanak, hogy az eltűnt jármű 53 fős legénységének mostanra elfogyott az oxigénje – írja az Infostart.
A 44 éves, német gyártmányú KRI Nanggala-402 típusú hadihajóval szerdán, Bali szigetétől északra, mintegy 95 kilométerre a parttól vesztették el a kapcsolatot. Szakértők a héten azt közölték, a legénységnek vélhetően szombat reggelig elegendő az oxigénje.
Djawara Whimbo, az indonéz hadsereg szóvivője újságíróknak azt mondta, nem adják fel a kutatást, amelyhez egyébként már több külföldi ország, köztük az Egyesült Államok és Szingapúr is segítséget küldött, vasárnap pedig egy malajziai mentőhajó is a helyszínre érkezik.
Az indonéz hadiflotta szóvivője szerint
a kutatás jelenleg egy olajfoltra összpontosul, amelyet a légi felderítők a hadihajó merülésének térségében találtak.
A térségbe vezényelték a flotta két, szonár képességekkel rendelkező hajóját, hogy segítse a kutatást. Az olajfolt vagy arra utal, hogy a tengeralattjáró megsérült, vagy arra, hogy a folt a legénység által leadott jelzés, de az sem kizárt, hogy a legénység azért engedte ki az olajat, mert -így akarták csökkenteni a merülő jármű súlyát. Egyébként még arra sincs teljesen egyértelmű bizonyíték, hogy az olaj a tengeralattjárótól származik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve