Miután David Cameron brit kormányfő benyújtotta lemondását, II. Erzsébet királynő szerdán az eddigi belügyminisztert Theresa Mayt bízta meg kormányalakítással. Theresa May miniszterelnök Boris Johnsont, London volt polgármesterét nevezte ki Nagy-Britannia külügyminiszterévé. Az eddigi külügyminiszter, Philip Hammond a pénzügyminiszteri tisztséget kapta. Csütörtökön Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke élesen bírálta az új brit kormány összetételét.
Szijjártó Péter elmondta, hogy hétfőn fontos tanácskozásra készülnek Brüsszelben: az Európai Unió külügyminiszterei fognak tárgyalni, ahol Boris Johnson első alkalommal képviseli Nagy-Britanniát. A magyar kormány üdvözli, hogy felállt az Egyesült Királyság új kormánya - emelte ki a külügyminiszter, megjegyezve: mostanáig kevésbé volt szokás, hogy már megbízatását megelőzően személyében támadjanak egy-egy új kollégát.
Szijjártó szerint az Európai Unió nagyon különleges kihívások előtt áll, s ezek leküzdéséhez saját elképzeléssel rendelkező valódi személyiségekre, s az ő valódi gondolataikra van szükség. A magyar külügyminiszter szerint a Boris Johnson elleni bírálatok hátterében az áll, hogy nem egy szokásos diplomáciai eszköztárat használó politikust neveztek ki erre a pozícióra.
Szijjártó viszont kifejezetten előnyösnek nevezte, hogy nem egy szokásos diplomata stílust alkalmazó politikust, hanem egy igazi személyiséget, valódi gondolatokkal rendelkező embert nevezte ki brit külügyminiszternek. Ugyanis - mint Szijjártó foglamazott - a következő hónapokban olyan tárgyalások lesznek az Európai Unió és Nagy-Britannia között, amelyek valódi gondolatokat és valódi megoldásokat követelnek.
A magyar külügyminiszter elmondta: hétfőn személyesen is találkozni fog Boris Johnsonnal, s elmondja neki, hogy a brit kilépésről szóló tárgyalások során Magyarország két fontos érdeket mindenképpen érvényesíteni szeretne. Az egyik, hogy a lehető legakadálytalanabb és legszabadabb gazdasági és kereskedelmi együttműködés maradjon fenn Nagy-Britannia és Magyarország között. Másrészt szeretnék megvédeni a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalók jogait.
Szijjártó szerint a korábbi brit külügyminiszterrel Philip Hammonddal kifejezetten szoros kapcsolatot ápolt, többször négyszemközt is megvitattak fontos európai kérdéseket. Mivel a két ország között együttműködés egyik pillérét a gazdasági kapcsolatok jelentik, ezért Magyarország számára kifejezetten előnyös, hogy Hammond pénzügyminiszterként kiemelten fontos szerepet fog játszani a következő brit kormányban, egy "kulcstárca" vezetésére kapott megbízást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve