A Reuters hírügynökség tengeri szállítmányozók és olajpiaci kereskedők körében végzett felmérése alapján az valószínűsíthető, hogy az OPEC termelése júniusban napi 22,62 millió hordó volt, napi 1,92 millió hordóval kisebb a májusinál.
Messze a legnagyobb mértékben Szaúd-Arábia fogta vissza a termelését, napi egymillió hordóval, napi 7,55 millió hordóra, ami 2002 óta a legkevesebb. Érezhetően csökkentette termelését még egyebek között az Egyesült Arab Emírségek, napi 170 ezer hordóval, Kuvait napi 100 ezer hordóval és Irak napi 250 ezer hordóval - írta az MTI.
Az OPEC és az azon kívüli szövetségeseit tömörítő OPEC+ csoport június elején megállapodott arról, hogy július végéig meghosszabbítják azt a májusban kötött szerződést, amely alapján napi 9,7 millió hordóval csökkentik a termelésüket az olajpiac stabilitásának és az árak alátámasztásának az érdekében a 2018 októberi termelési szintet alapul véve. Ebből az OPEC napi 6,084 millió hordó termeléscsökkentést vállalt magára.
Az OPEC által vállalt termeléscsökkentés 10 tagországra vonatkozik, Irán, Líbia és Venezuela termelését nem veszik figyelembe.
A 10 tagország együttes júniusi termelése a becslések szerint napi 20,16 millió hordóra csökkent a májusi 21,97 millió hordóról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve